2013. július 18., csütörtök

Johanna Lindsey: Fagyos tüzek (Viking trilógia 1.)

Erre a könyvre, annak idején nagyon sokat vártam, és alig bírtam ki, hogy végre le tudjam tölteni valahonnan. Amióta sikerült megszereznem, nagyjából háromszor olvastam. (megátalkodott szokásom újraolvasni a könyveket, nekem ez a mércém)
A trilógia másik két kötetét, csak kétszer olvastam, de lehet, hogy az évek folyamán, az összeset újra fogom még olvasni. Azért pont ezt a sorozatot választottam először, hogy írjak róla pár szót, mert most olvastam újra pár napja, mindössze két nap alatt. 

Annyit szeretnék mondani a trilógiáról, hogy a Haardrad családban, szinte hagyomány feleségül venni a rabszolgáikat. Érdekes, az biztos.

És akkor lássuk, miről is szól pontosan:

1. Fagyos tüzek

Johanna Lindsey romantikus regényeiben hús-vér figurákból, izgalmas kalandokból és lüktető szenvedélyből szövi lebilincselő történeteit.
A jeges tengeren átkelő vikingek egy portyájuk alkalmával foglyul ejtik Lady Brennát, a bátor kelta szépség azonban megesküszik, hogy neki senki nem fog parancsolni – még a jóképű, de faragatlan Garrick Haardrad sem.
Garrick, a kegyetlen viking törzsfő fia, aki ahhoz szokott, hogy mindent megkap, amit csak kíván, vad ösztönösséggel teszi magáévá Brennát. A lány eleinte minden idegszálával küzd a rabszolgasors és nemegyszer mind a tíz körmével gazdája ellen, ám kiderül, a férfi korántsem olyan, mint elsőre látszik. És miközben Brenna bosszúra készül, Garrick csókjai elvarázsolják, és a fagyos norvég télben a vadóc kelta lány izzó szenvedélyre lobban.

Feljebb említettem, hogy már háromszor olvastam. Ez teljesen igaz, de az első 50 oldalt, csak egyszer olvastam végig. Be kell hogy valljam, a kezdetekben nagyon idegesített Brenna karaktere, és a könyv eleje szinte csak róla szól. Annyira emlékeztetett egy ismerősömre akit nem kedveltem, hogy szinte minden szavával és gondolatával őt idézte. Amikor kissé érettebb és szelídebb lett, sokkal jobban megbarátkoztam vele.
Garrick a nőgyűlölő viking karaktere közelebb állt hozzám. A történet a számomra nehezebb kezdet után fordulatokkal bővelkedett, és sok érdekes dolgot megtudtam az északi időjárásról. A tájat ahogy leírta, azt teljesen hitelesnek találtam, én is jártam már északon, és valóban ilyenek az erdők. 
Mindenkinek teljes szívből ajánlom, aki pedig szereti a romantikus regényeket a viking időkben, azoknak kötelező olvasmány:

12 megjegyzés:

  1. Kedvese Babett!
    Csak egy megfigyeles, de ez a link nem a fagyos tuzek, viszont ez is jo konyv. Ha megvan a fagyos tuzek belinkeled ide? Valaszodat elore is koconoooom📚❤

    VálaszTörlés
  2. Szia Babett! Szépen kérlek ,tedd fel a fagyos tüzek könyvet,mert véletlenül másik linket raktál be helyette! Előre is Köszi Anita

    VálaszTörlés
  3. Szia
    Nagyon nagyon megkoszonnem ha el küldened nekem ezt a könyvet
    Köszönettel Sziszi
    varszegiszerena@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Nekem is küldje el valaki legyen szíves kocsisbrigitta95@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Nekem is küldje el valaki legyen szíves kocsisbrigitta95@gmail.com

    VálaszTörlés
  6. Nekem is küldje el valaki legyen szíves kocsisbrigitta95@gmail.com

    VálaszTörlés
  7. Valaki el tudná küldeni nekem is ? anitatimar99@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Hű, nagyon érdekelne. Valaki el tudná küldeni nekem: takacs.anita.1985@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Szia
    Sajnos nem létezik ez a része. El tudnád küldeni?
    k.veronika61@gmail.com
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok valaki el tudná küldeni nekem?
    edit.anna.szollosi@gmail.com
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!
    Valaki nekem is el tudná küldeni?
    nyarikinga20@gmail.com
    Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok, nekem is el tudná valaki küldeni a Fagyos tüzeket?
    kaviktoria99@gmail.com
    Köszönöm Szépen :)

    VálaszTörlés